Meglepetésvendég meglepő bejelentéssel a Samsung-rendezvényen
Óriási meglepetés és persze nagy taps fogadta a Samsung tegnap esti eseményének előre nem bejelentett vendégét.
Óriási meglepetés és persze nagy taps fogadta a Samsung tegnap esti eseményének előre nem bejelentett vendégét.
Pár kivételtől eltekintve technológiai cégek vezetői kerültek fel egy olyan idővonalra, amely azt méri össze, hogy kinek mennyi időre volt szüksége az első millió dollárhoz, majd a milliárdossá váláshoz. Ugye kitalálják ki a rekorder?
Minden idők legnagyobb közösségi oldalának jelenleg 1,59 milliárd aktív felhasználója van, de persze nem elégszenek meg ennyivel.
Komoly tervei vannak Mark Zuckerbergnek az idei évre: egy olyan mesterséges intelligenciára (MI) alapuló rendszert épít, ami a ház körül és a munkájában is segít majd.
A Facebook első embere most az iszlám nevében elkövetett terrorcselekmények után erősödő muszlimellenes hangulatról mondott valamit és tett is a felhasználóknak ígéretet.
A brit királyi család gyermekei, György herceg és Sarolta hercegnő mellett minden bizonnyal a december elsején született Zuckerberg bébi is a szemünk előtt fog felcseperedni. Máris itt a legújabb kép a másfél hetes Max Zuckerbergről.
Bill Gates, Warren Buffet és Soros György évek óta a világ legnagyobb adományozói. Vagyonuk jelentős részét ajánlották fel eddig is jótékony célra. Várhatóan most átrendeződik a sorrend, Mark Zuckerberg előre fut.
Szabad lett az út a politikusok rokonai előtt a közbeszerzéseken, Polt Péter elismerte, hogy loptak a Quaestor-ügyben, Paks II-nek meg úgy fest, annyi. Zuckerberg sokak szerint jótékonykodásnak álcázott adóelkerülést indított, a szocialisták aláírásokat gyűjtenének, hogy emeljék meg a közszolgák pénzét (pedig nem is keresnek annyira rosszul, mint állítják), a kormány már szelektál a nemzetközi hiperláncok szívatásában. Heti gazdasági összefoglaló a hvg.hu-n.
Első gyermeke születésének alkalmából ajánlotta fel jótékony célra vagyonát Mark Zuckerberg, azonban kritikusai betámadták, mondván a jótékonykodással csak a nyereségadóból szeretné leírni az összeget. A Facebook alapítója reagált a kritikus hangokra, hogy miként tervezi az adományozást és a jótékonykodást adózás mellett.
Mark Zuckerberg az óriási vagyonának egy jelentős részét az emberiség szolgálatára ajánlotta fel. Ám mielőtt könnyekig meghatódnánk, érdemes felidézni, hogy – sok más cégóriáshoz hasonlóan – a Facebook agresszív adóelkerülő üzletpolitikát folytat világszerte. A mostani jótékonykodás hátterében részben az így felhalmozott vagyon állhat.
A kedd éjszakai posztolás után 12 óra alatt közel 1 millió lájkot kapott már a Facebookon Mark Zuckerberg váratlanul tett részvényadományozós bejelentése.
A Facebook alapítója "az emberiség érdekében" lemond a családja birtokában lévő Facebook-részvények 99 százalékáról.
Több krízishelyzetben is bekapcsolja majd a biztonságot ellenőrző funkcióját a Facebook, ezt maga Mark Zuckerberg ígérte meg sok felhasználói kritika után.
Nyilvánosan kért egymilliárd dollárt ötletei megvalósításához Mark Zuckerberg Facebook-alapítótól Kanye West amerikai rapper, aki azt állítja, hogy 53 millió dolláros adóssága van.
A Facebook vezér és felesége legújabb videójukban, két hónapos kislányuk társaságában mandarin kínaiul jelentették be, hogy Max mostantól a "Chen Mingyu" névre is hallgat. Ha érvényesül a nomen est omen, akkor a kicsi előtt nagyon szép, reményteli jövő áll.
A világ egyik leggazdagabb embere visszatért a munkába a "szülési szabadságról", és megmutatta ruhatárát.
Mark Zuckerberg Facebook-alapító is láthatóan Star Wars-lázban ég. A Facebookon nemrég megosztott fotóján pulijuk, Beast szerepel vörös fénykarddal és csuklyában, a leírás szerint a Magyarországon szerzett puli a sötét oldalt választotta.
A Facebook-főnök gigantikus jótékonykodási akciója után szétnéztünk, idehaza hogyan adományozunk. Sokan még titokban csinálják, új trend az élmény alapú adományozás.
A Facebook alapítója a saját asztala közelébe ülteti egy-egy új projekt szakembereit, hogy mindig rálátása legyen a fejleményekre.
Összességében 400 ezer dollárt, azaz több mint 115 millió forintot hozott egy amerikai tininek és iskolájának egy ügyesen elkészített videó.